Nyári hittantábor

Idén, július 15-23-ig két turnusban nyaraltak hittanos tanulóink a Balatonnál, Szóládon. A gyerekek korosztály szerinti bontásának célja az volt, hogy a programokkal, témákkal jobban megközelítsük igényeiket és teljes figyelmünkkel tudjunk a nagyok felé is fordulni.

Szombaton délben már megérkeztünk szállásunkra, amit azonnal birtokba vettünk. Mivel különböző osztályba jártak tanulóink, ezért először röviden bemutattuk egymást, majd délután közösen megfogalmaztuk tábori szabályainkat annak érdekében, hogy mindannyian jól érezhessük magunkat. Este máris egy vidám élményben volt részünk, amikor Balatonszárszón a színházban megnéztünk egy komédiát.

Vasárnap délelőtt kis kártyákat készítettünk és képeslapokat írtunk szeretteinknek. Furcsa, hogy 10-20 évvel ezelőtt még természetes volt a postai üzenet, ma pedig már szinte senki nem használja ezt a kedvességet, pedig mennyire örültek neki a szülők! (Amit természetesen utólag tudtunk meg 🙂 ) Misén vettünk részt, ahol kedvesen köszöntöttek minket és látszott, hogy örülnek a falusiak fiatalos jelenlétünknek. Délután kis csapatokban, vaktérkép alapján indultunk felfedezni a falu utcáit, érdekességeit stb. majd nagyot strandoltunk.

Hétfőn délelőtt padlókép segítségével tudatosítottuk, hogy mindenki kapott talentumokat, adottságokat, értékeket Istentől azért, hogy azokat kamatoztassuk, kibontakoztassuk. Délután a szomszéd faluban, Telekiben néztünk meg egy régi tűzoltó szertárt, egy régi iskolát, egy középkori templomot és a több, mint 300 éves berkenye fát.

Kedden István bácsi vezetésével József Attila és Lackfi János néhány verse alapján beszélgettünk hitről, imáról, Istenről. Délután ismét strandoltunk, majd este tábortűz mellet KI MIT TUD-dal zártuk ezt a néhány szép napot.

Szerdán délelőtt búcsúztunk az ifiktől és délután már köszöntöttük táborunknak fiatalabb lakóit.

Sok program egyezett a nagyokéval – ismerkedés, szerződés kötés, képeslapírás, falumegismerés, strand, padlóképes együttlét, estiimák, mise a falusiakkal, finom és jó hangulatú étkezések, tábortűz és KI MIT TUD… Viszont esti diavetítés, bábszínház, kacagásokkal és kis izgalommal teli társasozások, egyénre szabott ajándéknaplók élményekkel megtöltése „csak” a kisebbek kiváltsága volt.

Köszönjük az Alapítványnak, hogy támogatásával könnyebbé tette a táborban való részvételt hittanosaink számára és ezzel hozzájárult barátságok kialakulásához, élmények gyűjtéséhez és résztvevőink hitbeli fejlődéshez.

Hálával és tisztelettel a gyerekek és segítő társaim nevében is:

Surinás Klára táborszervező