Hittantábor

A hittanosok táborát idén is Szóládon tartottuk meg. Július 31-től augusztus 4-ig az általános iskolás tanulóink, augusztus 7-től 11-ig a szakiskolások vettek részt rajta.

Az öt nap alatt mindkét csoport fürdött a Balatonban, hajókiránduláson vett részt, színházi előadást nézett meg a balatonszárszói Csukás István színházban. Természetesen sokszor társasoztunk is. Vasárnap a szóládi római katolikus templomban vettünk részt szentmisén, ahol a táborlakók szolgáltatták a mise liturgikus zenéjét. Olyan szépen énekeltek gyermekeink, hogy a második miséről a kaposvári Mári Rádió felvételt is készített.

Mindkét tábor résztvevői lelkesen készültek a tábori „Ki mit tud”-ra. Kedves produkciókat láthattunk a tábortűz mellett.

A szerencsés időpont választásunk miatt a szakiskolás tábor elmehetett a szóládi falunapra is, ahol lehetett lovagolni, célbalőni, hangszereket készíteni háztartási eszközökből és önfeledten táncolni az esti koncerten.

Táborunk központi része volt egy padlóképes foglalkozás, mely kiemelte a baráti és Istennel való kapcsolatunk fontosságát. Ehhez kapcsolódó mozgásos énekünk megérintette kisebbek és nagyobbak szívét egyaránt.

Különös élmény volt Zamárdiban a Vizek Házában töltött idő. A mikroszkóppal szemlélt apró élőlények, a zsilipek, vízemelők stb. megtapasztalása. A játékok pedig hűsítettek és vidítottak minket a nagy melegben.

Mindenki lelkileg feltöltődve, élményekben gazdagodva érkezhetett haza.

Nagyon köszönjük a TEGYA-nak, hogy támogatásával segítette a gyerekek részvételét ebbe a táborba, ezzel segítve őket élmények szerzésében, barátságok erősítésében.

Benkő Mónika és Surinás Klára táborvezetők