Korai fejlesztés

Nagyon köszönjük a Tegyának, hogy lehetővé tette az új eszközök és fejlesztő játékok megvételét, melyek sokat segítenek a mindennapi munkánkban. A gyerekek szívesen használják, a szülőknek pedig hasznos ötletekkel szolgálnak.
Köszönettel: a korai fejlesztő konduktorai

Óvoda tagozatos eszközök érkeztek!

Idén olyan eszközöket kértünk, amit nagyon jól tudtunk a járvány utáni helyzetben használni. 10 db polifoam matracot kértünk és vettünk, amire minden gyerek elfér és szabadon tudjuk az elemeket variálni. A mostani helyzetben a tisztán tartás és a fertőtlenítés is kiemelkedően fontos. Napi rendszerességgel használjuk, a gyerekek is szeretik, mert puha és kényelmes.
Babzsák foteleket is kértünk, és ezt is szeretik a gyerekek. Kényelmesek és úgy van kialakítva a formájuk, hogy megtámasztják a gerincet. Szívesen hallgatnak mesét benne a gyerekek.
Köszönjük a támogatást!
Pillangó csoport konduktorai és gyerekei

Wordwall-t kaptunk!

A digitális tanrend alatt iskolánk a TEGYA jóvoltából egy éves Wordwall előfizetésre tett szert. A felület nagyszerű lehetőségeket nyújtott számunka a kialakult helyzetben. Pedagógusaink könnyedén hozhattak segítségével létre digitálisan továbbítható, játékos feladatokat, melyeket tanulóink könnyedén meg tudtak nyitni otthoni különböző eszközeik ellenére. Nagyszerű csapatépítésre is lehetőséget adott: a közös hatékony felhasználás érdekében online továbbképzést tartottunk. Számtalan pedagógus a kurzust követően már tanóráiba is be tudta építeni a megszerzett tudást, a gyerekek nagy örömmel foglalkoztak ezekkel a feladatokkal is. Sok kolléga kifejezte azon szándékát, hogy a jövőbeli tanulási-tanítási folyamatban is beilleszti és már a tantermi foglalkozásokban is alkalmazni fogja a felület nyújtotta lehetőségeket.

Egyéni adomány Horváth Ágnestől

Köszönjük Horváth Ágnes egyéni adományozónak, hogy digitális eszköz adományával (laptop, kamera, okostelefon, fejhallgató, pendrive-ok, laptoptáska) segítette a Pető Iskola gyermekeinek online oktatását, digitális kompetenciáinak fejlődését!

Óvoda 2019-es beszámolója

Óvodánk a kapott összegből elsőként a májusban megrendezett gyereknap költségeit fedezte. A gyermeknapi játékok közt szerepelt a gyerekek legnagyobb kedvenceként számon tartott  ugrálóvár, melyből 2 darabot rendeltünk.

Évek óta partnerünk egy Budapest környéki állattartó, aki rendszeresen hozza el pónilovait, amiken a gyerekek kipróbálhatják, hogy milyen lóháton ülni.

A korábbi évekhez hasonlóan újra megszerveztük a népi játszóházat, ahova szintén a korábbi évekhez hasonlóan érkezett meg a fából készült körhinta, gólyaláb, csigafuttató pálya és még sok érdekes népi játék.

Ráfordítás: 350 000 Ft

A csoportok házon kívüli programjait is tudtuk az összegből támogatni, ilyen volt a csoportoknál az év végi, szülőkkel együtt lebonyolított bobozás, 1 csoport falmászó programot szervezett, egy másik csoport a MINIPOLIS-ba látogatott.

2 csoport hajózni vitte a gyerekeket, egy csoport zenei délutánt szervezett valódi hangszeres zenészeket hívott.

Ráfordítás: 250 000 Ft

A fennmaradó összegből sikerült néhány fejlesztő eszközt, berendezési tárgyat is vásárolni a csoportoknak. 2 csoport kapott új vetítővásznat, amelyek az óvodai foglalkozásokon bemutatott képek felnagyításával viszik közelebb a témát az esetleg rosszabbul látó gyerekekhez.

Az óvoda 2. éve rendezi meg az ovis csoportok közötti BOCCIA bajnokságát, melynek végén valamennyi ovis érmet és ajándékot kap, a győztes csoport pedig serleget. Ennek költségét szintén ebből az összegből fedeztük.

A Kisvakond csoport új tároló szekrényt kapott, a Pillangó csoport bluetooth-os hangszórót vásárolt.

Ráfordítás 150 000 Ft

Walmark termékadomány

A Walmark Kft. a TEGYA-n keresztül termékadománnyal kedveskedett a Pető Iskola és a Szakszolgálat kisgyermekei számára. A Marslakócskák Futura gél és szirup hozzájárul a gyermekek egészséges testi, szellemi fejlődéséhez!  Nagyon köszönjük TEGYA, nagyon köszönjük Walmark!!

Mozgásfejlesztő gumiszalagok

Tisztelt Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány!
Köszönjük támogatásukat , melyen tudtunk gyermekeinknek, mozgásfejlesztésükhöz szükséges gumiszalagokat vásárolni , melyeket napi szinten használnak fekvő és ülő helyzetben egyaránt , érdekesebbé , hasznosabbá téve ezáltal feladataikat!
Köszönettel: V. csoport gyermekei és konduktorai

Fejlesztő eszközökkel való támogatás

Tisztelt Alapítvány!
Hálásan köszönjük a Pető Iskola VIII. csoportja számára ajándékozott összeget. Az adományból a tanítási órákhoz szükséges fejlesztő játékokat, gombelemet, lamináló fóliát, a mozgásprogramokhoz speciális ékpárnákat, színes pálcákat vettünk. A madarak téli etetéséhez madáreleséget is beszereztünk. Nagy örömet szereztek adományukkal csoportunk gyermekeinek és pedagógusainak egyaránt!
Köszönettel: Márton Gáborné Pető Iskola VIII. cs. csoportvezető konduktor

Notebookokat és tableteket kaptunk

A Nagykövet asszonyok a TEGYA-n keresztül 3 db notebook-ot, operációs rendszert és 5 db tabletet ajándékoztak a Pető Iskolának!! A gyerekek nagy örömmel fogadták az új digitális eszközöket! Köszönjük szépen!

Szőnyegcsere

Az idővel elhasználódott szőnyegeink kicserélésére nyílt lehetőség azáltal, hogy a TEGYA is hozzájárult új, finom tapintású szőnyegeink megvásárlásához.
A gyerekek a mozgásfeladatok nagy részét szőnyegen végzik, mostantól a mozgás öröme még teljesebb lehet!
Hálásan köszönjük! (IV-es csoport)