Év végi meghitt ünneplés

Hálásak vagyunk a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány támogatásáért, mellyel megszínesíthettük évzáró csapatépítésünket.Hisszük, hogy a megfelelő munkahelyi légkör kialakításában szerepe van a munkahelyen kívüli találkozásoknak is, amikor alkalmunk nyílik informálisabb környezetben megismernünk egymást. Már most biztosak vagyunk abban, hogy a közösen töltött délután, a személyes élmények, a csapatidentitást erősítő “címerünket” ábrázoló bögrék mind-mind fokozni fogják teammunkánk hatékonyságát. Köszönjük az alapítvány támogatását!

Korai fejlesztést támogató játékok, eszközök

Munkánk során használt eszközeink a folyamatos használat és fertőtlenítés hatására szépen lassan elhasználódtak. Gyönyörű, új, színes, érdeklődést felkeltő játékokat rendelhettünk helyettük, sőt új típusú játékokkal is bővíthettük az eszközpalettánkat a TEGYA jóvoltából. E mellett mindennapokban használt praktikus, munkánkat segítő eszközöket is kérhettünk.
Köszönjük szépen az egész Korai Ambulancia nevében.

Kerékpár beszerzés

Tisztelt Alapítvány!
Szeretnénk megköszönni Józsi és a család nevében a lehetőséget, hogy egy ilyen fajta segítséget tud nyújtani a gyerekek számára. Nagy öröm látni a mosolyt és izgalmat Józsi arcán és a milliószor feltett kérdést: mikor próbálhatom ki? Szeretnék tenni vele egy kört!
Leírhatatlan érzés. 
Köszönjük.
Mándy Józsi és családja

Logopédiai munkacsoport beszámoló

A Tégy A Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány jóvoltából olyan fejlesztő- és vizsgálóeszközökkel gyarapodhatott óvodánk, melyek kifejezetten hasznosnak bizonyulnak a mindennapi fejlesztések során.

Az 5. életévüket betöltött óvodába járó gyermekek kötelező logopédiai szűrését jól kiegészíti a TROG Nyelvtani Szerkezetek Megértése Teszt. A vizsgálóeljárás segítségével megállapítható, hogy az olvasás és írás elsajátításának nehézségei mellett a nyelvtani megértés területén is mutatkozik-e sérülés.

Pszichomotoros fejlettség vizsgálata 2021. áprilisától a SEED Fejlődési Skálával kiegészülve valósulhat meg intézményünkben a TEGYA-nak köszönhetően. A Skála 4 éves korig az eltérő fejlődésmenet diagnosztikájában kiválóan alkalmazható. A Skála a fejlettségi szint megállapítása mellett nagyban hozzájárul a fejlesztési lehetőségek egyértelmű meghatározásához is, így a beavatkozás szakszerűen, időben elkezdődhet.

Az ELA (Everyday Life Activities), olyan kommunikációs eszköz, amely 3000 db-os képsorozatot tartalmaz, és a mindennapi tevékenységeket foglalja magában. A képsorozat kiválóan alkalmazható ép – és eltérő beszédfejlődésű gyermekek szókincsbővítésében.

Hitélet. 125. adás

Tisztító és tisztálkodási szereket kaptunk

Tisztelt Henkel Cég Vezetése!Ezúton, néhány fotóval és egy gyermekünk által készített emléklappal szeretnénk köszönetet mondani azért a hatalmas és nagylalkű adományért, mellyel megleptek minket a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítványon keresztül! A tisztító és tisztálkodási szerekből jutott a súlyosan és halmozottan sérült gyermekeinknek és családjaiknak, a velük áldozatos munkát folytató konduktoroknak és nevelőknek, és még az intézményi mindennapokban is használni tudjuk őket. Gyermekeink és dolgozóink is nagy-nagy meglepődéssel és örömmel fogadták ezt a ritka és óriási ajándékot! Hálásan köszönjük!!!

Az alábbi linken található kis filmmel, melyet mozgássérült diákjaink közreműködésével készítettünk, szeretnénk Önöknek és minden kedves dolgozójuknak Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog, sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt kívánni!

Kobakok

Nagy örömmel fogadtuk, használatba is vettük az Önök adományából vásárolt fejvédő – bukósisakokat! Elmondhatatlan biztonságot jelent számunkra az a tudat, hogy Önök a sportolási lehetőségeink segítésén túl, ilyen módon is gondoskodnak testi épségünkről! Köszönjük gondoskodásukat! 

Szeretettel,
Pető Sport Egyesület atlétái