Éves archív: 2017
Boccia bajnokság
/in Események támogatása, Sport támogatás /by TEGYAA Pető Sport Egyesület és a Magyar Paralimpiai Bizottság szervezésében került sor 2017 szeptember 22 és 24 között a régóta várt országos boccia bajnokság. Összesen 9 egyesület képviseltette magát Pécstől Miskolcig az ország számos pontjáról, hogy az 59 versenyző összemérje boccia tudását és eltöltsenek együtt három feljethetetlen napot. A résztvevők jókedvéhez és kiváló teljesítményéhez hozzájárult a szervezők által biztosított teljes ellátás, amelynek biztosításából oroszlánrészt vettek ki az önkéntesek. Minden versenyzőnek, szervezőnek, önkéntesnek, támogatónak és látogatóknak köszönjük, hogy létrejöhetett ez a színvonalas és feledhetetlen sportesemény!
A Pető módszer Kárpátalján járt a TEGYA segítségével
/in Események támogatása /by TEGYAA „Csilla von Boeselager” Máltai Szociális Központ átadó ünnepségét követően, 2017. április 26-án dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Főiskola rektora és Makuk János, a BJMSZ elnöke együttműködési szerződést írtak alá a sikeres munka folytatásának szavatolására. Ennek fényében került sor szeptember 25-én egy újabb szűrésre, aminek folytán a már tavasszal felállított csoportokat töltötte fel a konduktor a fejlesztésre alkalmas betegekkel. Szeptember 26-án így huszonkét fő részvételével a ” Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért ” Alapítvány támogatásával kezdetét vette a háromhetes rehabilitáció. A korosztály vegyes – csecsemőktől felnőttekig -, így három csoportra osztva zajlanak a foglalkozások. Reméljük az őszi rehabilitáció is olyan sikeresen zárul, mint a tavaszi!
Motoros tanévnyitó 2017.
/in Egyéb, Események támogatása /by TEGYAKét keréken kezdték a tanévet a Pető András Kar gyakorló általános iskolásai
Immár hetedik alkalommal nyitották meg motoros felvonulással a tanévet a Pető András Kar Konduktív Gyakorló Általános Iskolájában és Kollégiumában. A „Négy kerékről két kerékre” elnevezésű rendezvény keretében mintegy száz iskolást vittek városnézésre Budapest utcáin.
Az eseményen több híresség is részt vett, így a gyerekek együtt motoroztak többek között Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzővel, Harsányi Levente műsorvezetővel, Kovács „Koko” István világbajnok bokszolóval, Szabó Győző és Tóth Roland színművészekkel, Semmi-Kis Tünde modell és motorversenyzővel.
A Budapest Tuk-Tuk jóvoltából, idén először sok mozgáskorlátozott gyermek motoros riksából élvezhette a városnézést.
“Fantasztikus érzés látni a felhőtlen boldogságot a gyerekek arcán, ahogy szinte szaladnak a motorok felé, mindegyikük megtalálva saját magának a legmegfelelőbb helyet a járművek ülésén. Jó látni, hogy évről – évre mennyivel felszabadultabban tudják élvezni a motorozást a mozgásukban korlátozott kisgyerekek is” – mondta el Császár Claudia, a rendezvény főszervezője.
Idén is támogatta a rendezvényt a BRFK motoros szakosztálya, a Mentőmotor Alapítvány és a Groupama Biztosító, akik lehetővé tették, hogy a motorozás biztonságos keretek között valósulhasson meg. Az esemény előtt a gyerekeket a Honda-Safety Hungary vezetéstechnikai szimulátoraival, illetve a Hungaroring-Miniring játékaival szórakoztatták a szervezők.
Vona Zsófia
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem
Lengyelországi táborozásunk
/in Események támogatása /by TEGYALENGYELORSZÁGBAN TÁBOROZTAK A PETŐ ANDRÁS KAR ÁLTALÁNOS ISKOLÁSAI
Nemrégiben került aláírásra a kelet-lengyelországi Zamoscban a Semmelweis Egyetem Pető András kara, valamint a helyi Krok za Krokiem (Lépésről-Lépésre) rehabilitációs központ közötti, a két intézmény évtizedes együttműködését szorosabbra fűző megállapodás, melyet Andrzej Wnuk, Zamosc főpolgármestere, valamint Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet is ellátott támogató aláírásával.

Az együttműködés első lépéseként, a Pető András Kar gyakorló általános iskolájának felső tagozatos csoportja – a magyar állam támogatásával – nyári táborban vehetett részt Lengyelországban.
„Nagyon örültem, hogy eljöhettem ebbe a táborba, mert most voltam életemben először táborban, először jártam külföldön, ráadásul Lengyelországban. Találkoztam egy lengyel fiúval, aki a legjobb barátom lett, úgy hívják, hogy Peter, akivel jókat játszottunk és beszélgettünk együtt a sátorban, holott sokszor nem is értettem, hogy mit mond…” – Dani, általános iskolás tanuló

A megállapodás további célja, hogy a dominánsan mozgássérült gyermekek és felnőttek számára Lengyelországban is elérhető legyen a Pető-módszer, illetve, hogy a konduktív nevelés módszerét alkalmazó konduktorok szakmája ott is elfogadott legyen.
„Nagyon szép volt a Lengyelország felé vezető út és nagyon örültem, amikor megérkeztünk Zamosc városába, ahol Mária néni, a központ vezetője nagy szeretettel fogadott bennünket. Nekem a programok közül a múzeumlátogatás tetszett legjobban és persze a közös vetélkedők. Nagyon finomak voltak az ételek és lehetőségünk volt néhány jellegzetes lengyel ételt is megkóstolni. Nagyon jó volt eljönni ebbe a szép országba, remélem, máskor is adódik lehetőségem.” – Lóri, általános iskolás tanuló

A Pető András kar és a Krok za Krokiem központ gondozottjai sok egyéb program között közösen koszorúzták meg azt az emléktáblát, melyet a város központjában aznap az 1956-os magyar forradalom, valamint a magyar forradalommal és szabadságharccal szolidáris lengyelek tiszteletére felavattak.
Mindkét fél közös szándéka szerint a következő tanévben tovább építjük a kapcsolatot, előkészítő lépéseket teszünk a következő nyári tábor megvalósítása érdekében!
Fotó: Domokos Zsolt, kollégiumvezető
Vértesbogláron táboroztunk
/in Események támogatása /by TEGYASziasztok! Aux Mátyás vagyok, a Pető András általános iskolában tanulok. Édesanyám már nagyon sokszor volt táborban és szerette volna velem is megismertetni, hogy milyen a tábori élet.Emiatt sokat voltam más táborokban is. A Vértesboglári lovas táborban már ezelőtt is jártam.
Nagyon jól éreztem magam, és bíztam benne, hogy megint jó lesz. Nem csalódtam…
Első nap édesanyám elvitt Vértesboglárra, a tábor helyszínére. Vértesboglár egy kis község Magyarországon, Fejér megyében. Nekem mindig olyan hangulatom van, amikor ott vagyok, -főleg amikor Zsolt bácsival vagyok misén-, mintha a nagyim falujában lennék.
Első nap, amikor megérkeztem, elfoglaltam a saját helyemet, ahol aludtam. Nagy élmény volt, amikor első ízben találkoztam Zsolt bácsi lányával, Bertával. Később, mikor egy kicsit kifújtam magam, kimentem a ház előterébe, ott beszélgettem a többiekkel, aztán nemsokára elmentünk ebédelni. Az ebéd nagyon finom volt. Aztán kimentünk a szabadtéri lovas pályára lovagolni. Mindenki egyszer körbemehetett a lovakkal. Én Hercegnővel mentem, Ő az én kedvenc lovam Vértesbogláron. Aztán még egy kicsit játszottuk, majd bementünk a házakba és lefeküdtünk aludni.
Második nap Zsolt bácsi keltett minket. Fölkeltünk, felöltöztünk, kint köszöntöttük egymást, majd elmentünk reggelizni. Reggeli után újra lovagolni mehettünk, aztán az árnyékban ülve tízóraiztunk és beszélgettünk ebédig. Ebéd után csendes pihenőt tartottunk. Este az én mesémre aludtak el a többiek.
Másnap batikolt pólókat készítettünk magunknak, én barna pólót csináltam.
Csütörtökön este a tábortűznél Ki mit tud?-ot rendeztünk. Én az egyik barátomnak írtam egy verset.
Pénteken lovas kocsival kimentünk a falu végére, és ott körbe néztünk a Vértes hegységben.
Este jött értem az édesanyám. Fáradtan, de boldogan értem haza, sokat meséltem otthon a tábori élményekről.
Nekem azt tetszett legjobban a Vértes lovas táborban, ahogy a lovakkal bánnak. Ha én egyszer lovarda tulajdonos leszek, szeretném én is eltanulni azt a bánásmódot, amivel Laci bácsi bánik a lovakkal.
(Vértesboglár- Zamosc 2017. július 8-9.)
Elkészült az új tornaterem!
/in Eszköz beszerzés, Fejlesztés, Sport támogatás /by TEGYAÖrömmel értesítünk minden Érintettet annak kapcsán, hogy 2017. júniusában elkészült az új tornatermünk! A sportlétesítmény segítségével a gyermekek még inkább sportolókká tudnak válni, hiszen egy ilyen új közegben mindig inspiráló a közös ügy érdekében dolgozni!
Köszönjük szépen mindenkinek a segítséget, aki mindennek részese volt!